3.2. Elemek, címkék és tulajdonságok

Az SGML használatával készített dokumentumtípus-definíciók mindegyikének vannak közös jellemzői. Ez viszont aligha lesz számunkra meglepő, ahogy majd fokozatosan megismerkedünk az SGML kialakítása mögött álló alapvető gondolatokkal. Ezek közül a legkézenfekvőbbek a tartalom és az elem.

A dokumentáció minden esetben (legyen az most egy normál honlap vagy éppen egy vaskos könyv) rendelkezik valamilyen tartalommal, amelyet aztán tovább (esetleg még tovább) osztunk elemekre. A jelölők elhelyezésének ezen elemek határainak kijelölésében és elnevezésében van szerepe a feldolgozás későbbi szakaszaiban.

Ehhez példaként tekintsünk egy hagyományos könyvet. A legfelső szinten ez a könyv önmagában egy elemet képvisel. Ez a “könyv” elem aztán magától értetődő módon tartalmaz fejezeteket, amelyek szintén önálló elemeknek tekinthetőek. Minden ilyen fejezet további elemeket foglal magában, például bekezdéseket, idézeteket és lábjegyzeteket. Minden egyes bekezdésben találhatunk újabb elemeket, amelyek elárulják nekünk, hogy a bennük szereplő szövegben melyik részében beszélnek egymással a szereplők, vagy éppen hogy hívják az egyes karaktereket.

Az egészet úgy képzelhetjük el mint a tartalom “feldarabolását”. A legfelső szinten adott egy darab, maga a könyv. Ahogy haladunk kicsivel lentebb, újabb darabokat találunk, a fejezeteket. Ezeket aztán tovább bomlanak bekezdésekre, lábjegyzetekre, a karakterek neveire és a többi.

Meglepő, hogy az SGML lehetőségeinek igénybevétele nélkül milyen könnyen különbséget tudunk tenni az egyes elemek közt. Ehhez valójában elegendő a könyv nyomtatott változata, néhány különböző színű kiemelő, amelyekkel aztán bejelöljük a tartalom egyes részeit.

Sajnos a kiemelőknek nem létezik elektronikus változata, ezért találnunk kell valamilyen egyéb módot a tartalom egyes részeinek megjelölésére. Az SGML-ben megfogalmazott nyelvek (HTML, DocBook és társaik) ezt címkékkel oldják meg.

A címkékkel mondhatjuk meg hol kezdődnek és hol fejeződnek be az egyes elemek. A címke nem az elem része. Mivel a DTD általában azért készül, hogy a szövegben adott típusú információkat tudjunk jelölni, adott típusú elemeket fog elfogadni, ezért ezeknek megfelelően kell címkéket létrehoznunk.

Egy elem elemhez tartozó kezdőcímke általános alakja az <elem>. Az hozzátartozó zárócímke pedig az </elem>.

<p>Ez egy bekezdés.  A 'p' elem kezdőcímkéjétől indul és a 'p'
  zárócímkéjénél fejezdődik be.</p>

<p>Ez meg egy másik bekezdés.  Ez viszont már rövidebb.</p>

Nem mindegyik elemnél kell zárócímkét használnunk, egyes elemekhez ugyanis nem járul semmilyen tartalom. Például egy HTML állományban jelölhetjük, hogy legyen a dokumentumban egy vízszintes elválasztó. Ehhez a vonalhoz értelemszerűen nem kapcsolódik tartalom, ezért elég egy kezdőcímkét beszúrni.

<p>Ez itt egy bekezdés.</p>

<hr>

<p>Ez pedig egy másik bekezdés.  Az előző bekezdéstől egy vízszintes
  vonal választja el.</p>

Ha eddig még nem sejtettük volna, megemlítjük, hogy az elemek természetesen elemeket is tartalmazhatnak. A korábbi könyves példánkban a könyv elem magában foglalta az összes fejezet elemet, amelyek pedig a bekezdés elemeket és így tovább.

<p>Ez egy egyszerű <em>bekezdés</em>, amelyben néhány <em>szót</em>
  szépen <em>kiemeltünk</em>.</p>

A DTD pontosan tartalmazza mely elemek tartalmazhatnak további elemeket, valamint az elemek egymásba ágyazhatóságának szabályait.

Az elemeknek lehetnek tulajdonságaik. A tulajdonságokat nevek és értékek párosai alkotják, segítségükkel az elemhez fejthetünk ki további információkat. Ez lehet az adott elem által jelölt tartalom megjelenítésére vonatkozó utasítás, esetleg az elem valamilyen azonosítója vagy valami más.

Az elemek tulajdonságait mindig az adott elem kezdőcímkéjén belül soroljuk fel, tulajdonság="érték" alakban.

A HTML újabb változataiban például a <p> elemnek van egy <align> tulajdonsága, amely a HTML megjelenítése során javasolja, hogy az általa jelölt bekezdést merre igazítsuk.

Ez az <align> tulajdonság négy előre meghatározott érték valamelyikét kaphatja meg: left (balra zárt), center (középre zárt), right (jobbra zárt) és justify (sorkizárt). Ha nem adjuk meg a tulajdonság értékét a kezdőcímkében, akkor alapértelmezés szerint left lesz.

<p align="left">Az 'align' tulajdonság ebben a bekezdésben igazából
  teljesen felesleges, hiszen alapértelmezés szerint is balra zárt
  lenne.</p>

<p align="center">Ennek viszont már középre kellene kerülnie.</p>

Egyes tulajdonságok csak adott értékeket vehetnek fel, mint például left vagy justify, másoknál viszont lényegében bármit megadhatunk. Ha a tulajdonság értékének megfogalmazása során idézőjeleket (") is használni akarunk, akkor az egész kifejezést tegyük egyszeres idézőjelbe.

<p align='right'>Jobbra zárt!</p>

Előfordulhat, hogy az érték megadásakor egyáltalán nem kell semmilyen idézőjelet használni. Ennek szabályai viszont nagyon halványak, ezért sokkal egyszerűbb mindig idézőjelbe tenni a tulajdonságok értékeit.

Az elemekhez, címkékhez és tulajdonságokhoz tartozó információk SGML katalógusokban kerülnek tárolásra. A Dokumentációs Projektben használt eszközök ilyen katalógusok mentén nézik át a munkánkat. A textproc/docproj csomagban a segédprogramok mellett rengeteg ilyen SGML-katalógust találhatunk. A FreeBSD Dokumentációs Projektnek is vannak saját katalógusai. Az alkalmazott eszközöknek mind a két fajta katalógusokat ismerniük kell.