1996. augusztus 6.
A FreeBSD a FreeBSD Foundation bejegyzett védjegye.
Az IBM, AIX, EtherJet, Netfinity, OS/2, PowerPC, PS/2, S/390 és ThinkPad az International Business Machines Corporation védjegyei az Egyesült Államokban, más országokban, vagy mindkettőben.
A Linux Linus Torvalds bejegyzett védjegye.
A Microsoft, IntelliMouse, MS-DOS, Outlook, Windows, Windows Media és Windows NT a Microsoft Corporation bejegyzett veacute;djegyei, vagy védjegyei az Egyesült Államokban és/vagy más országokban.
A PowerQuest és PartitionMagic a PowerQuest Corporation bejegyzett védjegyei az Egyesült Államokban és/vagy más országokban.
A gyártók és terjesztők által használt megnevezések közül sok védjegy jogot követel. Ahol ilyen megnevezés tűnik fel ebben a dokumentumban, és a FreeBSD Projektnek tudomása volt a védjegyről, a megnevezést a “™” vagy a “®” szimbólum követi.
Ez a leírás azt tárgyalja, miképpen
lehet a FreeBSD-t olyan más népszerű
operációs rendszerek, mint mondjuk a Linux® MS-DOS®,
OS/2® és Windows® 95 mellé telepíteni
és használni. Külön köszönet:
Annelise Anderson <andrsn@stanford.edu>,
Randall Hopper <rhh@ct.picker.com> és
Jordan K. Hubbard <jkh@FreeBSD.org>.
Fordította: Páli Gábor <pgj@FreeBSD.org>
A legtöbben nem tudják az említett operációs rendszereket kényelmesen egymás mellé rakni egy kisebb méretű merevlemezen, ezért a nagyobb EIDE-meghajtókkal kapcsolatos ismeretekről is szó fog esni. Mivel rengeteg kombinációja létezik a különféle operációs rendszereknek és merevlemezeknek, valószínűleg az 5 Szakasz fog a leírás leghasznosabb részének bizonyulni. Itt találhatóak meg ugyanis azok a speciális beállítási sémák, amelyek több operációs rendszer használata esetén alkalmazhatóak.
Ez a cikk feltételezi, hogy a merevlemezünkön már előkészítettünk kellő mennyiségű szabad helyet az újabb operációs rendszer(ek) számára. Minden egyes alkalommal, amikor újra felosztjuk a merevlemezünket, egyúttal kockára tesszük a meglevő partícióinkon levő adataink épségét is. Viszont ha a merevlemezünkön teljes egészében csak a DOS található, akkor a FIPS nevű segédprogramot hasznosnak fogjuk találni (megtalálható a FreeBSD CDROM-on, a \TOOLS alkönyvtárban, vagy FTP-n. Segítségével anélkül tudjuk partícionálni a merevlemezünket, hogy kockára tennénk a rajta levő adatainkat biztonságát. Valamint létezik még egy PartitionMagic® nevű kereskedelmi alkalmazás is, amellyel minden komoly következmény nélkül tudunk partíciókat átméretezni és törölni.
Csak röviden bemutatnánk néhány elterjedt boot managert. Közülük, a számítógépünk kiépítésétől függően, egyet vagy többet jó eséllyel tudunk majd használni.
Ez a FreeBSD alapértelmezett boot managere. Szinte bármilyen rendszert képes indítani, többek közt a BSD, OS/2 (HPFS), Windows 95 (FAT és FAT32) és Linux típusú rendszereket. Az indítandó partíciót a funkcióbillentyűkkel választhatjuk ki.
Elindítja a FAT, FAT32, HPFS, FFS (FreeBSD) és EXT2 (Linux) partíciókat, amelyet a nyilakkal választhatunk ki. Az OS/2 Boot Manager az egyetlen az itt felsoroltak közül, amely a saját partícióját használja, miközben az összes többi a Master Boot Record (MBR)-ot. Ennek következtében az 1024. cilinder elé kell telepítenünk, hogy elkerüljük az ezzel kapcsolatos esetleges indítási problémákat. LILO-val telepített Linux-ot csak akkor képes indítani, amikor az a boot szektorban található, nem pedig az MBR-ben. Az Interneten található Linux hogyanok között további információkat találhatunk az OS/2 boot manager és a Linux kapcsolatáról.
Ez egy másik boot manager a Boot Easy mellett. Valamivel több kontrollt ad a rendszerindítási folyamat felett, például beállítható benne az alapértelmezett indított partíció és egy várakozási idő. A program béta változatában már a nyilak segítségével lehet kiválasztani az indítandó operációs rendszert. Szintén megtalálható a FreeBSD CD-jén a \TOOLS könyvtárban vagy FTP-n.
Ez egy korlátozott képességű boot manager. Képes elindítani a FreeBSD-t, habár ehhez szükség van némi finomhangolásra a hozzátartozó konfigurációs állományban.
Röviden FAT32-ről: A FAT32 a FAT állományrendszer kiváltására szolgál, amelyet a Microsoft 1996 végén, a Windows 95 OSR2 béta változatától kezdődően indított útjának, ezzel lecserélve a Windows 95-tel telepített számítógépek alapértelmezett FAT típusú állományrendszerét. Úgy alakítja át a megszokott FAT-ot, hogy lehetővé teszi a kisebb kiosztási egységek használatát nagyobb merevlemezeken is. Továbbá a FAT32-ben megváltoztatták a hagyományos FAT boot szektorát és kiosztási táblázatát is, összeférhetetlenné téve ezáltal néhány boot managerrel.
Tegyük fel, hogy van két nagyobb EIDE merevlemezünk és szeretnénk rájuk FreeBSD-t, Linux-ot és Windows 95-öt telepíteni.
Íme, hogyan tennénk mindezt az alábbi merevlemezekkel:
/dev/wd0 (az első fizikai lemez)
/dev/wd1 (második fizikai lemez)
Mindkét lemeznek 1416 cilindere van.
Elsőként indítsunk az MS-DOS vagy Windows 95 rendszerindító lemezével, amelyen az FDISK.EXE segédprogram található. Ennek segítségével készítünk egy kis, nagyjából 50 MB méretű elsődleges partíciót (35-40-et a Windows 95-nek, meg hagyunk egy kis helyet levegőzni is) az első lemezen. Ezen kívül még készítsünk egy nagyobb partíciót a második merevlemezen, ahol a Windowsos alkalmazásaink és az adataink foglalnak majd helyet.
Indítsuk újra a gépet és telepítsük fel a Windows 95-öt a C: partícióra (amit egyébként könnyebb mondani, mint megtenni).
Következőként a Linux-ot telepítsük fel. Nem vagyok benne biztos, hogy ez mindegyik Linux-disztribúcióra igaz, de a Slackware tartalmazza a LILO-t (ld. 2 Szakasz). A Linux-os fdisk parancsával tovább partíciónálva én a Linux-ot az első lemezre tenném (nagyjából 300 MB elegendő egy kövérebb rendszerpartíciónak és némi lapozóállománynak).
Miután feltelepítettük a Linux-ot és éppen a LILO elhelyezése előtt állunk, mindenképpen ellenőrizzük, hogy a Linux-os rendszerpartíció boot szektorába telepítjük, nem pedig az MBR-be!
A fennmaradó hely mehet mind a FreeBSD-nek. Vigyázzunk, hogy a FreeBSD rendszerslice-a ne kerüljön az 1024. cilinderen túlra. (Az 1024. cilinder az 528. MB-nál található a most feltételezett 720 MB-os lemezükön.) A merevlemez többi részét (nagyjából 270 MB) az /usr és / slice-okra is fel lehet használni. A második lemez fennmaradó részén (aminek a mérete az 1. lépésben kialakított, Windows-os alkalmazásoknak és adatoknak szánt partíció méretétől függ) még elfér a /usr/src slice és a lapozóállomány.
Ha most megnézzük a Windows 95 fdisk programjával, a merevlemezeket valahogy így láthatjuk:
---------------------------------------------------------------------
Partíció információinak megjelenítése
Aktuális merevlemezes meghajtó: 1
Partíció Állapot Típus Kötetcímke Megabájt Rendszer Felhasznált
C: 1 A PRI DOS 50 FAT** 7%
2 A Non-DOS (Linux) 300 43%
Teljes lemezterület: 696 megabájt (1 megabájt = 1048576 bájt)
A folytatáshoz nyomja meg az Esc billentyűt.
---------------------------------------------------------------------
Partíció információinak megjelenítése
Aktuális merevlemezes meghajtó: 2
Partíció Állapot Típus Kötetcímke Megabájt Rendszer Felhasznált
D: 1 A PRI DOS 420 FAT** 60%
Teljes lemezterület: 696 megabájt (1 megabájt = 1048576 bájt)
A folytatáshoz nyomja meg az Esc billentyűt.
---------------------------------------------------------------------
** Ez FAT16 vagy FAT32 lehet attól függően,
hogy OSR2-t használunk-e. Lásd
2 Szakasz.Telepítsük fel a FreeBSD-t. Mindenképpen az első merevlemezről indítsuk el a számítógépet, ezért a BIOS-ban állítsuk “NORMAL”-ra. Ha nem az lenne, adjuk meg a lemez valós geometriáját indításkor (a lekérdezéséhez indítsuk el Windows 95-öt, majd a Microsoft Diagnostics-ot (MSD.EXE, esetleg nézzük meg a BIOS-ban) a hd0=1416,16,63 paraméterrel, ahol a 1416 megadja a merevlemez cilindereinek számát, a 16 a fejek számát sávonként, valamint a 63 a szektorok számát sávonként.
A merevlemez partícionálása során a Boot Easy-t mindenképpen az első lemezre tegyük. A második lemez miatt különösebben ne aggódjunk, semmi bootolni való nincs rajta.
Újraindítás után a Boot Easy várhatóan felismeri mind a három indítható partíciót: DOS (Windows 95), Linux és BSD (FreeBSD) néven.
A legtöbb operációs rendszer meglehetősen kényes abban a tekintetben, hogy hova helyezzük őket a merevlemezen. A Windows 95-öt és DOS-t az első merevlemez első elsődleges partíciójára kell telepítenünk. Az OS/2 innen nézve kívételnek számít, mivel egyaránt telepíthető az első vagy a második merevlemezre is, tetszőleges elsődleges vagy kiterjesztett partícióra. Ha nem vagyunk benne biztosak, az indítható partíciókat tegyük mindig az 1024. cilinder elé.
Ha a Windows 95-öt egy már meglévő BSD rendszer mellé telepítjük, “tönkre fogja tenni” az MBR-t, és ezért újra kell telepítenünk a korábbi boot managerünket. A Boot Easy-t a FreeBSD telepítő CDROM-jának \TOOLS könyvtárában található, vagy az FTP-n letölthető BOOTINST.EXE segítségével tudjuk visszarakni. Másik lehetőség gyanánt elindíthatjuk a telepítőt is, és megkereshetjük benne a partíciószerkesztőt. Itt jelöljük meg FreeBSD-t tartalmazó partíciót indíthatónak (bootable), majd válasszuk a Boot Managert és nyomjuk le a W-t (mint (W)rite out) a boot manager tényleges MBR-be írásához. Most már újraindíthatjuk a számítógépet és a Boot Easy pedig felismeri a Windows 95-öt mint DOS.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy az OS/2 ugyan képes FAT és HPFS partíciókat olvasni, viszont FFS-t (FreeBSD) és EXT2-t (Linux) nem! Ehhez hasonlóan a Windows 95 csak FAT és FAT32 partícókat (ld. 2 Szakasz) tud írni és olvasni. A FreeBSD ismeri a legtöbb állományrendszert, de jelenleg nem tud HPFS partíciókat olvasni. A Linux képes HPFS partíciókat olvasni, de nem tudja írni őket. A Linux kernel legújabb (2.x-es) változatai már képesek írni és olvasni a Windows 95 VFAT partícióit (a VFAT az, aminek a segítségével a Windows 95 képes hosszú állományneveket kezelni -- egyébként teljesen olyan, mint a FAT). A Linux tehát képes írni és olvasni a legtöbb állományrendszert. Érthető? Remélem!
(ennek a szakasznak szüksége van még
némi átdolgozásra, várjuk
a hozzászólásokat a témában a
<jayrich@sysc.com> címre).
FreeBSD + Windows 95: Ha a FreeBSD-t a Windows 95 után telepítettük, akkor a Windows 95-öt a Boot Easy menüjében DOS-ként kell látnunk. Ha viszont a Windows 95-öt a FreeBSD után telepítettük, olvassuk el a fenti 4 Szakaszt. Amíg nincsenek olyan merevlemezeink, amelyek mérete meghaladná az 1024 cilindert, nem kell különösebben aggódnunk a bootolás miatt. Amikor azonban valamelyik partíciónk az 1024. cilinder fölé merészkedik és DOS (vagy Windows 95) alatt olyan hibaüzeneteket kapunk, mint mondjuk a “Rossz rendszerlemez”, valamint a FreeBSD sem képes elindulni, keressünk meg a BIOS-unk beállításai között “> 1024 cylinder support”-ot (1024-nél több cilinder támogatása) vagy a “NORMAL/LBA” nevezetű módot. A DOS-nak ebben az esetben ugyanis szüksége lehet az LBA (Logical Block Addressing) bekapcsolására a bootoláshoz. Ha nem akarjunk minden egyes rendszerindításkor eljátszani ezt, a CD-n található FBSDBOOT.EXE segítségével akár a DOS-on keresztül is el tudjuk indítani a FreeBSD-t. (Ez ugyanis megkeresi a FreeBSD-s partíciót és elindítja azt).
FreeBSD + OS/2 + Windows 95: Nincs új a nap alatt. Az OS/2 boot managere képes elindítani mindezen operációs rendszereket, ez a kombináció tehát nem okozhat problémát.
FreeBSD + Linux: A Boot Easy segítségével mind a két rendszer elindítható.
FreeBSD + Linux + Windows 95: (ld. 3 Szakasz)
Számtalan Linux hogyan foglalkozik az egy merevlemezre telepíthető operációs rendszerek problémájával.
A Linux+DOS+Win95+OS2 mini-hogyan az OS/2 boot managerével kapcsolatosan nyújt némi segítséget, valamint a Linux+FreeBSD mini-hogyan is érdekes olvasmány lehet. A Linux-hogyan is fontos információkat tartalmazhat.
A Windows NT® Loader Hacking Guide-ban sok érdekesség megtalálható a Windows NT, Windows 95 és DOS más operációs rendszerekkel együtt történő használatáról.
Hale Landis “Hogyan is működik?” c. leírása is rengeteg hasznos apróságot árul el a különfél lemez geometriákról és a rendszerindítással kapcsolatos egyéb tudnivalókról. Ezt itt találhatjuk meg.
Végezetül, erősen javallott tüzetesen átnézni a FreeBSD rendszermag rendszerindításáról szóló dokumentációját is, amely megtalálható a rendszermag forrásában (alapértelmezés szerint a /usr/src/sys/i386/boot/biosboot/README.386BSD helyre kerül).
(Köszönet érte Randall Hoppernek
<rhh@ct.picker.com>)
Ebben a szakaszban megpróbálunk kellő mennyiségű alapvető ismeretet átadni a használatban levő merevlemezekről, valamint ezen lemezek rendszerindítási folyamatáról, elegendőt ahhoz, hogy le tudjuk küzdeni azokat a leggyakoribb problémákat, amelyek több operációs rendszer indítása során leselkednek ránk. Teljesen a kezdetektől indul, ezért javasolt egészen addig a pontig ugrani az olvasásban, ahol már ismeretlen dolgok is kezdenek feltűnni.
Három alapvető jellemző írja le a merevlemezen található adatok pontos helyét: cilinder, fej, szektor. Igazából nem teljesen lényeges tudni, hogy ezek milyen viszonyban is állnak egymással, kivéve annyit, hogy ezek együttesen azonosítják be fizikailag a lemezen található adatokat.
Egy merevlemeznek van adott számú cilindere, feje és szektora az egyes cilinder-fej párosok mentén (amelyet egyébként sávnak is neveznek). Ezek az információk adják meg együttesen a merevlemez “fizikai geometriáját”. Általában 512 byte található szektoronként valamint 63 szektor fejenként, azonban a cilinderek és a fejek száma jelentősen változik lemezenként. Ezért a merevlemezen maximálisan tárolható adatok mennyiségét a következőképpen lehet kiszámítani ezek ismeretében:
Például, ez egy 1,6 gigabyte-os Western Digial AC31600 EIDA merevlemez esetén:
amely 1 624 670 208 byte-nak felel meg, ami pedig nagyjából 1,6 gigabyte.
Az egyes merevlemezek fizikai geometriáját (a cilinderek, fejek és a sávonkénti szektorok számát) az ATAID és az Interneten megtalálható egyéb hasonló programokkal lehet lekérdezni. De valószínűleg magán a merevlemezen is megtalálható ez az adat. Azonban nem árt óvatosnak lennünk: ha a BIOS-ban LBA-t állítottunk be (ld. 7.3 Szakasz), az említett programok egyikét sem tudjuk használni. Ezért sem képes sok más program (pl. az MSD.EXE vagy a FreeBSD fdisk) megállapítani a fizikai lemez geometriát; helyette az átértelmezett geometriát (a LBA-ból származó virtuális azámadatokat) adják vissza. Erről még beszélni fogunk.
Még egy apróság ezzel kapcsolatban. A 3 szám -- nevezetesen a cilinderek, a fejek és a szektorok sávonkénti száma -- ismeretében képesek vagyunk betájolni egy konkrét abszolút szektort (vagyis egy 512 byte-os adatblokkot) a lemezünkön. A cilindereket és fejeket 0-tól, míg a szektorokat 1-től szokták számozni.
Azok számára, akik még jobban el akarnak mélyedni a technikai részletekben, a lemezek geometriájában, a boot szektorok és BIOS-ok stb. titkaiban, mindent megtalálhatnak róluk az Interneten. Keressenek rá bátran a Lycos, Yahoo stb. szolgáltatásokban a boot sector vagy master boot record szavakra. A sok hasznos ismeret között esetleg találkozni fogunk Hale Landis Hogyan is működik? c. leírásgyűjteményével is. Ezzel kapcsolatban ld. a 6 Szakaszt.
Rendben, ennyi elég is lesz a terminológiáról. Beszéljük a bootolásról!
A merevlemez első szektorában (azaz a 0. cilinder, 0. fej, 1. szektor) lakozik a Master Boot Record (MBR). Ez tartalmazza lényegében a teljes lemez térképét. Legfeljebb 4 partíciót képes tárolni, amelyek mindegyike a lemez egy-egy folytonos darabkája. A FreeBSD ezeket a partíciókat egyébként slice-oknak hívja annak érdekében, hogy elkerülje a saját partícióival történő összetévesztésüket, habár mi most nem így fogunk tenni. Minden egyes partícióra telepíthető egy-egy operációs rendszer is.
Az MBR-ben található összes partíciós bejegyzésnek van egy ún. partíció azonosítója, egy kezdő cilinder/fej/szektor értéke és egy befejező cilinder/fej/szektor értéke. A partíció azonosítója megadja, hogy az adott partíció milyen típusú (milyen operációs rendszer használja), a kezdő/befejező értéke pedig azt, hol található. A 1 Táblázatban a teljesség igénye nélkül felsoroltunk néhány ismertebb azonosítót.
Táblázat 1. Partíció azonosítók
| Az. (hex) | Leírás |
|---|---|
| 01 | Elsődleges DOS12 (12 bites FAT) |
| 04 | Elsődleges DOS16 (16 bites FAT) |
| 05 | Kiterjesztett DOS |
| 06 | Elsődleges nagy DOS (> 32MB) |
| 0A | OS/2 |
| 83 | Linux (EXT2FS) |
| A5 | FreeBSD, NetBSD, 386BSD (UFS) |
Megjegyezzük, hogy nem mindegyik partíció indítható (ilyen pl. a kiterjesztett DOS). Egyesek igen -- mások pedig nem. Amitől egy partíció bootolhatóvá válik, az a partíció boot szektora, amely az egyes partíciók elején található.
Amikor beállítjuk a kedvenc boot managerünket, az tulajdonképpen átnézi az összes merevlemez MBR-jeinek partíciós táblájában található bejegyzéseket és lehetővé teszi számunkra, hogy elnevezgessük őket. Majd amikor elindítjuk a számítógépet, a boot manager az elsőként próbált merevlemez Master Boot Recordjában elhelyezett speciális program segítségével életre kel. Felkeresi a választásunknak megfelelő partíciót az MBR partíciós táblájában, és felhasználva az így megismert kezdő cilinder/fej/szektor adatokat, betölti az adott partíció boot szektorát, majd átadja neki a vezérlést. A partíció boot szektora ezek után már elegendő információt tartalmaz a rajta levő operációs rendszer indításához.
Egyetlen fontos tudnivalót nem említettünk meg még: minden merevlemezen található MBR. Azonban ezek közül csak az tekinthető fontosnak, amely a BIOS által elsőként próbált lemezen található. Ha csak IDE csatolós merevlemezeink vannak, ez általában az első IDE lemez (pl. az elsődleges lemez az első vezérlőn). Ugyanez a helyzet a csak SCSI-t tartalmazó rendszerekben. Ha viszont van IDE és SCSI merevlemezünk is, a BIOS általában az IDE lemezeket próbálja először elindítani, így az elsőként elindított lemez az első IDE lemez. A boot managert tehát az elsőként elinduló merevlemez MBR-jébe kell elhelyeznünk a fentiekben leírtak szerint.
Most pedig következzen mindaz, amire nagyon oda kell figyelnünk.
A bootolás folyamatának első része a BIOS-on keresztül megy végbe (ha még nem ismernénk: a BIOS az az alaplapon található chip, amely a számítógép indításához nélkülözhetetlen rutinokat tárolja). Mint olyan, a folyamat első része tehát a BIOS interfészének korlátozásaitól függ.
Ezen időtartam alatt a BIOS által nyújtott interfészt használjuk a merevlemez olvasására (13H megszakítás, 2-es funkció), amely 10 bitet használ a cilinderek, 8 bitet a fejek és 6 bitet a szektorok számozására. Ezzel lekorlátozza használóját (tehát az MBR-ből induló boot managereket és a boot szektorokban található betöltőket) az alábbiakra:
legfejlebb 1024 cilinderre
legfejlebb 256 fejre
legfejlebb 64 szektorra sávonként (ami ténylegesen 63, mivel a 0. nem használható)
Mostanában azonban a nagyobb merevlemezeknek tengernyi cilinderük van, de nem túl sok fejük, ezért ezek a lemezek szinte kivétel nélkül átlépik az 1024 cilinderes határt. Ha vesszük ezt a tényt és összevetjük a BIOS által kínált interfésszel, rájöhetünk, hogy nem bootolhatunk akárhonnan a lemezről. A rendszerindító kódnak (tehát a boot managernek és az összes indítható partícióban található betöltőnek) az 1024. cilinder alatt kell lennie. Tényekre fordítva a szót, ha van egy átlagos merevlemezünk, aminek 16 feje van, ez nagyjából:
ami megfelel a sokszor emlegetett 528 MB-os határnak.
Itt jön a képbe a BIOS LBA (Logical Block Addressing). Ennek segítségével ugyanis a BIOS-hívások használója képes hozzáférni az 1024. feletti fizikai cilinderekhez is a BIOS-on keresztül, méghozzá a cilinderek átdefiniálásával. Vagyis újraértelmezi a cilinderek és a fejek számát, és ezzel olyan képzetet ad, mintha a merevlemeznek kevesebb cilindere de több feje lenne, mint a valóságban. Másképp fogalmazva, kihasználja azt a helyzetet, hogy a modern merevlemezekben viszonylag kevés fej és sok cilinder található, ezért eltolja a kettő között nyugvó osztást, aminek köszönhetően mind a két érték az imént említett határok (1024 cilinder, 256 fej) alatt tud maradni.
A BIOS LBA használatával a merevlemezek ezen korlátozása virtuálisan el is tűnik (nos, valójában csak 8 gigabyte-nyival arrébb kerül). Ha LBA-t támogató BIOS-unk van, akkor a FreeBSD-t és minden más operációs rendszert bárhova pakolhatunk, hiszen így nem fogunk az 1024 cilinderes korlátba ütközni.
Az előbb példaként felhozott 1,6 gigabyte-os Western Digital esetén tehát a fizikai geometria:
Azonban a BIOS LBA ezt így fordítja át:
ami ugyanazt a tényleges lemezméretet eredményezi, azonban a cilinder- és fejadatok a BIOS-hívások által kezelhető tartományba esnek. (Mellékesen megjegyzem, hogy nekem pont egy Linux és egy FreeBSD partícióm van az egyik merevlemezemen, éppen az 1024. cilinder felett, és mind a kettő remekül bootol, hála az LBA-nak).
Egy másik fontos dolog, amire figyelnünk kell a boot managerek telepítése során, az éppen a boot managernek foglalt hely a lemezen. A legjobb erre már előre gondolni, és ezzel elkerüljük egy vagy több operációs rendszerünk újratelepítését.
Ha nyomonkövettük a Master Boot Recordról (avagy hol is található az MBR), a partíciók boot szektoráról és a rendszerindítási folyamatról szóló 7.2 Szakaszt, felmerülhet bennünk a kérdés, hogy a merevlemezükön hova is fog kerülni maga a boot manager. Nos, egyes boot managerek kellően kis méretűek ahhoz, hogy teljes egészében elférjenek a Master Boot Recordban (0. cilinder, 0. fej, 1. szektor), a partíciós tábla mellett. Másoknak ellenben valamivel több helyre van szüksége és tulajdonképpen a 0. cilinder 0. fejének sávjában nyúlnak túl az MBR-en néhány szektornyival, mivel azok általában szabadon maradnak... általában.
És itt jön a csel! Egyes operációs rendszerek (köztük a FreeBSD is) megengedik, hogy a partíciójuk akár közvetlenül a Master Boot Record után kezdődjön a 0. cilinder 0. fejének 2. szektorában. Tulajdonképpen, ha a FreeBSD telepítőjének egy olyan lemezt adunk meg, amelynek az eleje vagy a teljes egésze éppenséggel üres, a FreeBSD partícióját alapértelmezés szerint közvetlenül ide rakja (legalább is így tette, amikor megpróbáltam telepíteni). Ezután szépen felrakjuk a boot managert, és ha az éppenséggel hajlamos elfoglalni az MBR után következő néhány szektort, akkor ezzel együtt felül is írja az első partíció adatait. A FreeBSD esetében így felülírja a lemezcímkét, amitől a FreeBSD partíció ezáltal bootolhatatlanná válik.
Ha egyszerűen el akarjuk kerülni ezt a problémát (és megadni az esélyt más, kevésbé rugalmas boot managerek számára), akkor hagyjuk szabadon a lemezen található első sávot. Vagyis ne tegyünk semmilyen partíciót a 0. cilinder, 0. fej, 2. szektorától kezdődően egészen a 0. cilinder, 0. fej 63. szektoráig, hanem helyezzük azt a 0. cilinder 1. fejének 1. szektorára. Ugyan nem mernék rá megesküdni, de ha létrehozunk egy DOS partíciót a lemez elején, a DOS alapértelmezés szerint ezt a területet szabadon hagyja (ezért is gondolja úgy néhány boot manager, hogy szabad). Ezt inkább magam szeretem csinálni, ezért létrehozok egy 1 megás DOS partíciót a lemez elején, mivel ezzel ráadásul meg tudom akadályozni, hogy elsőleges DOS meghajtónevek felcserélődjenek egy újrapartícionálást követően.
Hivatkozásképpen, a következő boot managerek használják a Master Boot Recordot az adataik és kódjuk tárolására:
OS-BS 1.35
Boot Easy
LILO
Ezek a boot managerek használnak további szektorokat a Master Boot Record után:
OS-BS 2.0 Beta 8 (2-5. szektorok)
Az OS/2 boot managere
Egyes esetekben előfordulhat, hogy a boot managerek telepítése során az MBR-t olyan állapotba sikerül hozni, ahonnan a számítógépünk nem képes elindulni. Ugyan nem valószínű, de megtörténhet, amikor ismételten használjuk az FDISK-et egy már meglevő boot manager alatt.
Ha van a lemezen egy bootolható DOS partíció, akkor indítsuk el azt egy DOS-os rendszerlemezről, és írjuk be:
Ennek segítségével vissza tudunk rakni egy egyszerű DOS rendszerbetöltő kódot az MBR-be, ami után be tudjuk tölteni a DOS-t (de csak a DOS-t) a merevlemezről. Másik megoldás lehet, hogy simán újra felrakjuk a boot managerünket egy rendszerindító lemezről.
Ha kérdése van a FreeBSD-vel kapcsolatban, a következő
címre írhat (angolul): <freebsd-questions@FreeBSD.org>.
Ha ezzel a dokumentummal kapcsolatban van kérdése,
kérjük erre a címre írjon: <gabor@FreeBSD.org>.