A FreeBSD telepítése előtt érdemes összeszedni, pontosan mi minden is található a számítógépünkben. A FreeBSD telepítőrutinjai mutatni fogják a különböző komponensek (merevlemezek, hálózati kártyák, CD-meghajtók és a többi) modelljét és gyártóját. A FreeBSD ezenkívü megpróbálja kideríteni a megjelenő eszközök pontos konfigurációját is, beleértve a használt IRQ és IO portok kiosztását. A PC-s hardverek különféle szeszélyei miatt azonban ez az iménti folyamat nem minden esetben megbízható, ezért előfordulhat, hogy helyesbíteni kell a FreeBSD által megállapított értékeket.
Ha már van a gépünkön egy másik operációs rendszer, például Windows® vagy Linux®, akkor mindenképpen hasznos lehet az általa felkínált eszközökkel lekérdezni a hardvereink beállításait. Ha nem lennénk biztosak benne, hogy az adott bővítőkártyákat pontosan milyen beállításokkal is használjuk, nézzük meg ezeket magán a kártyán. A népszerű IRQ értékék általában a 3, 5 és 7, valamint az IO portok számát általában tizenhatos számrendszerben szerepeltetik, például 0x330.
Javasoljuk, hogy nyomtassuk ki vagy írjuk le ezeket a paramétereket a FreeBSD telepítése előtt. Ehhez rendezzük ezeket egy táblázatban, valahogy így:
Táblázat 2-1. Példa egy eszközleltárra
| Eszköz neve | IRQ | IO portok | Megjegyzés |
|---|---|---|---|
| Első merevlemez | - | - | Mérete 40 GB, gyártmánya Seagate, elsődleges IDE master |
| CD-ROM meghajtó | - | - | Elsődleges IDE slave |
| Második merevlemez | - | - | Mérete 20 GB, gyártmánya IBM, másodlagos IDE master |
| Első IDE vezérlő | 14 | 0x1f0 | |
| Hálózati kártya | - | - | Intel® 10/100 |
| Modem | - | - | 3Com® 56K-s faxmodem, COM1 |
| ... |
Ahogy elkészítettük a számítógépünk alkatrészeit tartalmazó listát, vessük ezeket össze a telepítendő FreeBSD kiadás által megkövetelt eszközökkel.
Amennyiben a FreeBSD telepítéséhez használt számítógép számunkra értékes adatokat tárol, igyekezzünk lementeni ezeket, és a FreeBSD tényleges telepítése előtt győződjünk is meg róla, hogy a mentés sikeres volt. A FreeBSD telepítőrutinjai természetesen megerősítést fognak kérni bármilyen adat lemezre írása előtt, azonban ha egyszer már elindítottuk a folyamatot, már semmit sem tudunk visszafordítani.
Ha a FreeBSD telepítéséhez az egész merevlemezünket fel akarjuk használni, akkor még nincs miért izgatnunk magunkat -- nyugodtan átléphetjük ezt a szakaszt.
Amikor viszont a FreeBSD-t más operációs rendszerek mellé szeretnénk telepíteni, ismernünk kell, miként is helyezkednek el az adatok a lemezeken, és hogy ez miként is érint bennünket.
A PC-k által használt lemezek különálló darabokra tagolhatóak. Ezeket a darabokat partícióknak nevezzük. Mivel azonban FreeBSD a saját maga szintén tárol partíciókat, ezért ez az elnevezés pillanatok alatt megtévesztővé válhat, ezért ezeket a lemezdarabokat a FreeBSD lemezslice-oknak vagy egyszerűen csak slice-oknak hívja. Például a PC-s lemezpartíciókkal dolgozó, fdisk nevű FreeBSD-s segédprogram partíciók helyett is slice-okra hivatkozik. A PC lemezenként alapvetően csak négy partíciót enged meg. Ezeket a partíciókat nevezik elsődleges partícióknak. Ettől a korlátozástól egy új típus, a kiterjesztett partíció létrehozásával szabadultak meg, amivel így négynél több partíció is készíthető. Lemezenként egyetlen ilyen kiterjesztett partíció található, de ezen belül speciális, ún. logikai partíciók hozhatóak létre.
Minden partíciónak van egy partíció-azonosítója, melyet a partíción található adatok típusának megállapítására használnak. A FreeBSD partícióinak azonosítója a 165.
Általánosságban véve minden operációs rendszer így azonosítja a partíciókat. Például a DOS és annak leszármazottai, mint például a Windows, minden elsődleges és logikai partícióhoz egy C:-től induló meghajtó-betűjelet társít.
A FreeBSD-t egy elsődleges partícióra kell telepíteni. A FreeBSD az összes adatát, beleértve minden általunk létrehozott állományt is, ezen az egyetlen partíción fogja elhelyezni. Ha viszont több lemezünk van, többen is, vagy akár mindegyiken létrehozhatunk FreeBSD-s partíciókat. A FreeBSD telepítésekor azonban legalább egy ilyen partíciónak használhatónak kell lennie. Ez lehet előre megtisztított üres partíciói is, vagy akár egy olyan partíció, amelyen már nem használt adatok vannak.
Ha már mindegyik partíciónk betelt, akkor a többi operációs rendszer által felkínált eszközök (például MS-DOS®-ban vagy Windows-ban az fdisk) valamelyikével először fel kell közülük szabadítanunk egyet a FreeBSD számára.
Amennyiben akadna egy használható partíció, akkor használjuk azt. Ekkor azonban előfordulhat, hogy ehhez először a meglévők közül össze kell majd zsugorítanunk valamelyiket.
A FreeBSD legkisebb telepíthető változata nagyjából 100 MB lemezterületet igényel. Azonban ez egy nagyon kicsi változat és szinte semmi helyet nem hagy a saját állományainknak. Sokkal valósághűbb, ha grafikus felület nélkül nagyjából 250 MB-ot mondunk, és legalább 350 MB-ot a grafikus felület használata esetén. Ha ezeken felül további szoftvereket is telepíteni kívánunk, még több helyre lesz szükségünk.
Amikor a FreeBSD számára akarunk helyet csinálni, vagy partíciókat akarunk átméretezni, használjuk például a PartitionMagic® nevű kereskedelmi szoftvert vagy esetleg egy olyan szabad eszközt, mint például a GParted. A telepítő CD-n megtalálható tools könyvtárban találhatunk erre a feladatra két szabad szoftvert is, név szerint a FIPS és PResizer programokat. Ugyanitt a hozzájuk tartozó dokumentáció is megtalálható. A FIPS, a PResizer és a PartitionMagic egyaránt képes az MS-DOS és a Windows ME által használt FAT16 és FAT32 partíciókat átméretezni. Ismereteink szerint a PartitionMagic és a GParted is használható az NTFS partíciókkal. A GParted számos Live CD-s linuxos disztribúción megtalálható, ilyen többek közt a SystemRescueCD.
Gondok lehetnek azonban a Microsoft® Vista által használt partíciókkal. Ezért nem árt, ha az átméretezésekor a kezünk ügyében van a Vista telepítő CD-je. Természetesen, mint minden lemezkarbantási művelet esetén, ilyenkor is határozottan ajánlott biztonsági mentéseket készíteni.
Figyelem: Az említett eszközök helytelen használata megsemmisítheti a lemezeinken tárolt adatokat, ezért a használatuk előtt gondoskodjunk friss, működőképes biztonsági mentésekről.
Példa 2-1. Meglevő partíció használata a méret megváltoztatása nélkül
Tegyük fel, hogy a számítógépünkben egyetlen 4 GB méretű lemez van, amelyen megtalálható a Windows valamelyik verziója, és ezt a lemezt korábban két, egyaránt 2 GB méretű meghajtóra osztottuk, a C:-re és D:-re. 1 GB adatunk van a C: meghajtón és fél GB a D:-n.
Mindez tehát azt jelenti, hogy a lemezünkön két partíció található, betűjelenként egy. Ha átmásoljuk a D: meghajtón levő adatainkat a C: meghajtóra, akkor ezzel felszabadíthatjuk a FreeBSD számára a második partíciót.
Példa 2-2. Meglevő partíció zsugorítása
Tegyük fel, hogy a számítógépünkben egyetlen 4 GB méretű lemez van, amelyet teljes egészében a Windows valamelyik példánya foglal el. A Windows telepítése során ezért minden bizonnyal egyetlen nagy partíciót hoztunk létre, amely a C: betűjelet kapta és a mérete 4 GB. Jelen pillanatban másfél GB helyet használunk a lemezen, és szeretnénk a FreeBSD számára 2 GB helyet felszabadítani.
A FreeBSD telepítéséhez a következők valamelyikét kell tennünk:
Mentsük le a Windows-os adatainkat, telepítsük újra a Windows-t úgy, hogy egy 2 GB méretű partíciót választunk neki a telepítése során.
A partíció összezsugorítására használjuk az előbb említett alkalmazásokat, például a PartitionMagic-et.
Alphán egy egész lemezre lesz szükségünk a FreeBSD telepítéséhez, mivel jelen pillanatban nem tud más rendszerekkel osztozni a lemezeken. A gépünkben található lemez rendelkezhet IDE- vagy SCSI-csatolóval is, egyedül az a fontos, hogy el tudjuk róla indítani a rendszert.
A Digital, illetve Compaq leírásainak megfelelően az SRM összes parancsát nagybetűkkel írjuk, habár az SRM nem különbözteti meg a kis- és nagybetűket.
A gépünkben található lemezek neveit és típusát a az SRM konzolban kiadott SHOW DEVICE paranccsal kérdezhetjük le:
>>>SHOW DEVICE dka0.0.0.4.0 DKA0 TOSHIBA CD-ROM XM-57 3476 dkc0.0.0.1009.0 DKC0 RZ1BB-BS 0658 dkc100.1.0.1009.0 DKC100 SEAGATE ST34501W 0015 dva0.0.0.0.1 DVA0 ewa0.0.0.3.0 EWA0 00-00-F8-75-6D-01 pkc0.7.0.1009.0 PKC0 SCSI Bus ID 7 5.27 pqa0.0.0.4.0 PQA0 PCI EIDE pqb0.0.1.4.0 PQB0 PCI EIDE
Ebben a példában egy Digital Personal Workstation 433au szerepel, és láthatjuk, hogy három meghajtót csatlakoztattunk hozzá. Ezek közül az első a DKA0 nevet viselő CD-ROM meghajtó, valamint van még két további lemezünk, DKC0 és DKC100 néven.
A DKx alakú névvel rendelkező eszközök a SCSI-lemezek. Ennek megfelelően például a DKA100 név az első (A) SCSI-buszon található 1 célazonosítóval (target ID) ellátott SCSI-lemezre, miközben a DKC300 a harmadik (C) SCSI-buszon levő 3 célazonosítóval ellátott SCSI-lemezre hivatkozik. A PKx alakú eszköznév magára a SCSI-vezérlőre vonatkozik. Ahogy az a SHOW DEVICE kimenetében is látszik, a SCSI csatolón keresztül csatlakoztatott CD-ROM meghajtókat a többi SCSI-merevlemezhez hasonlónak tekinti.
Az IDE-lemezek nevei ehhez hasonlóan DQx alakúak, ahol a PQx a hozzájuk tartozó IDE-vezérlőt jelöli.
Amennyiben a FreeBSD telepítésének részeként hálózatra is szándékozunk csatlakozni (például egy FTP vagy NFS szerverről akarunk telepíteni), ismernünk kell a hálózatra vonatkozó beállításainkat is. A telepítő rá fog kérdezni ezekre az információkra, amelyek megadása után a FreeBSD a telepítés befejezéséhez csatlakozni tud majd a hálózatra.
Ha egy Ethernet-hálózathoz, vagy magához az internethez csatlakozunk egy DSL- vagy kábelmodemen keresztül, akkor az alábbi adatokra lesz szükségünk:
IP-cím
Az alapértelmezett átjáró IP-címe
A gépünk neve
DNS (névfeloldó) szerverek IP-címei
Hálózati maszk
Ha nem ismerjük ezeket, érdeklődjünk a rendszergazdától vagy a szolgáltatónktól. Elképzelhető az is, hogy mindezen információkat DHCP segítségével, automatikusan kapjuk meg. Ezt is mindenképpen jegyezzük fel.
Ha az internet-szolgáltatónkhoz hagyományos modemen keresztül csatlakozunk, akkor is tudjuk telepíteni a FreeBSD-t interneten keresztül, azonban ez nagyon sokáig tarthat.
Ehhez tudnunk kell:
Az internet-szolgáltatónk behívószámát
A soros (COM) port számát, amelyen keresztül a modem kapcsolódik a gépünkhöz
Az internet-szolgáltatónktól kapott felhasználói nevet és jelszót
Habár a FreeBSD Projekt igyekszik a FreeBSD minden egyes kiadását a lehető legmegbízhatóbban felkészíteni, hibák óvatlanul is maradnak bennük. Nagyon ritka esetekben ezek a hibák magára a telepítés folyamatára is kihathatnak. Amint ezeket a problémákat sikerül felderíteni és javítani, rögvest megjelennek a FreeBSD honlapján található hibajegyzékben (angolul). A telepítés előtt ezért mindig ajánlott átolvasni ezt a dokumentumot, így megbizonyosodunk róla, hogy semmilyen utólag felmerült probléma nem akadályozza munkánkat.
Az összes kiadáshoz tartozó információ, beleértve az egyes kiadások hibajegyzékeit is, a FreeBSD honlapjáról a kiadásokra vonatkozó információkat tartalmazó részen érhető el (angolul).
A FreeBSD telepítése az alábbi helyek bármelyikén megtalálható állományok felhasználásával történik:
Lokálisan:
CD vagy DVD
Ugyanazon a számítógépen levő MS-DOS partíció
SCSI- vagy QIC-szalag
Floppylemezek
Hálózaton keresztül:
FTP oldalról, tűzfalon keresztül vagy szükség szerint HTTP proxy használatával
NFS szerverről
Párhuzamos vagy soros vonali kapcsolaton keresztül
Ha megvásároltuk a FreeBSD telepítő CD-jét vagy DVD-jét, akkor már mindennel rendelkezünk a telepítéshez. Lépjünk bátran tovább a következő szakaszra (2.3.7 Szakasz)!
Ha eddig még nem szereztük volna be a FreeBSD telepítéséhez szükséges állományokat, ugorjunk a 2.13 Szakaszhoz, ahol megtudhatjuk, hogyan készítsük elő a FreeBSD telepítését az imént felsorolt helyzetekben. A szakasz elolvasása után pedig jöjjünk vissza ide, majd folytassuk az olvasást a 2.3.7 Szakaszban.
A FreeBSD telepítése úgy kezdődik, hogy a számítógépünkkel a FreeBSD telepítőjét indítjuk el -- ez viszont nem egy olyan program, amit más operációs rendszerben el tudunk indítani. A számítógépünk általában a merevlemezünkre telepített operációs rendszert indítja el, azonban beállítható úgy is, hogy az indulásához egy ún. “rendszerindító” (bootolható) floppy lemezt használjon. Napjaink számítógépei azonban a CD-meghajtóban levő CD-kről is el tudnak indulni.
Tipp: Ha CD-n vagy DVD-n megvan a FreeBSD telepítője (akár megvettük, akár éppen magunk készítettük) és a számítógépünk tud CD-ről vagy DVD-ről rendszert indítani (a BIOS-ban van egy “Boot Order” vagy hozzá hasonló nevű beállítás), akkor kihagyhatjuk ezt a szakaszt. A FreeBSD CD- és DVD image-ek kiírásával egy rendszerindításra alkalmas lemezt kapunk, amiről minden további előkészület nélkül telepíthetünk.
A rendszerindító floppy lemezt az alábbi lépések mentén haladva tudjuk elkészíteni:
A rendszerindító lemezek image-einek beszerzése
A rendszerindító lemezek a telepítőeszköz floppies/ könyvtárában találhatóak, illetve letölthetőek az ftp://ftp.FreeBSD.org/pub/FreeBSD/releases/<architektúra>/<változat>-RELEASE/floppies/ helyről. Az <architektúra> és <változat> helyére természtesen írjuk be a telepíteni kívánt architektúrát és verziót. Így például a FreeBSD/i386 8.0-RELEASE rendszerindító lemezei az ftp://ftp.FreeBSD.org/pub/FreeBSD/releases/i386/8.0-RELEASE/floppies/ címről érhetőek el.
A floppyk image-einek .flp kiterjesztésűek. A floppies/ könyvtár számos különféle image-et tartalmaz, ezek közül leginkább a telepítendő FreeBSD változat, valamint emellett olykor konkrétan a hardver határozza meg a használandót. Az esetek túlnyomó részében négy floppyra lesz szükségünk: boot.flp, kern1.flp, kern2.flp és kern3.flp. A lemezek image-eit illető legfrissebb információkat ugyanazon a könyvtáron belül szereplő README.TXT állományban olvashatjuk (angolul).
Fontos: Az FTP-hez használt programunkat az image-ek letöltése során ne felejtsük el bináris (binary) átviteli módban használni. Egyes böngészők hajlamosak ugyanis szöveges (text vagy ASCII) átviteli módot használni, ami viszont csak abból vehető észre, hogy nem tudjuk a lemezekről elindítani a rendszert.
A floppyk előkészítése
Mindegyik letöltendő image-hez elő kell készíteni egy-egy hajlékonylemezt. Nagyon fontos, hogy ezek a lemezek teljesen hibátlanok legyenek. Erről a legkönnyebben úgy győződhetünk meg, ha a lemezeket magunk formázzuk, és nem bízunk a különféle előreformázott (preformatted) floppykban. A Windows-ban található formázó segédprogram sem árul nekünk semmit a lemezeken található hibás részekről, egyszerűen csak “rossznak” (bad) jelöli meg és figyelmen kívül hagyja ezeket. Határozottan ajánljuk, hogy amennyiben a telepítésnek ezt a módját választjuk, mindig használjunk teljesen új floppykat.
Fontos: Ha megpróbáljuk telepíteni a FreeBSD-t, és a telepítőprogram összeomlik, lefagy vagy bármilyen furcsaságot művel, elsőként mindenképpen a floppykra gyanakodhatunk. Ilyenkor írjuk ki az image-eket új lemezekre és próbálkozzunk újra a telepítéssel.
Az image-ek kiírása a floppykra
Az .flp kiterjesztésű állományok nem a lemezre másolható hagyományos állományok, hanem a lemezek teljes tartalmának képei, ezért ezeket egyszerűen nem másolhatjuk egyik lemezről a másikra. Az image-ek közvetlen lemezreírásához ehelyett kifejezetten erre a célra alkalmas eszközöket kell használnunk.
Azok számára, akik a floppykat MS-DOS/Windows rendszerű számítógépeken kívánják elkészíteni, mellékeltünk egy fdimage nevű segédprogramot.
Ha a CD-meghajtónk betűjele például E: és a telepítő CD-n található image-eket szeretnénk kiírni vele, akkor ezt a parancsot kell kiadnunk:
E:\> tools\fdimage floppies\boot.flp A:
Ezután ismételten adjuk ki az iménti parancsot minden egyes használni kívánt .flp állományra, azonban előtte mindig tegyünk be egy újabb floppyt, és a ráírt image-ek neveivel folyamatosan címkézzük fel a lemezeket. A megadott parancsot természetesen mindig írjuk át a konkrét .flp állományok tényleges elérési útvonalainak megfelelően. Ha nincs CD-nk, akkor az fdimage programot az FreeBSD FTP oldalán található tools könyvtárból is letölthetjük.
Amikor a lemezeket egy UNIX® rendszeren készítenénk el (például egy másik FreeBSD rendszeren), akkor a dd(1) parancs is használható az image-ek közvetlen lemezreírásához. FreeBSD alatt így néz ki a paraméterezése:
# dd if=boot.flp of=/dev/fd0
FreeBSD-n a /dev/fd0 az első hajlékonylemezes meghajtóra hivatkozik (tehát az A: betűjelű meghajtóra). Ennek megfelelően a /dev/fd1 jelenti a B: meghajtót és így tovább. Más UNIX változatok esetleg más neveket használhatnak a hajlékonylemezes meghajtók megnevezésére, ezért erről érdemes ilyenkor tájékozódni az adott rendszerhez tartozó dokumentációban.
Most már készen állunk a FreeBSD telepítésére!
Ha kérdése van a FreeBSD-vel kapcsolatban, a következő
címre írhat (angolul): <freebsd-questions@FreeBSD.org>.
Ha ezzel a dokumentummal kapcsolatban van kérdése,
kérjük erre a címre írjon: <gabor@FreeBSD.org>.