5.7. Munkakörnyezetek

5.7.1.1. Röviden a GNOME-ról

A GNOME egy felhasználóbarát munkakörnyezet, aminek segítségével a felhasználók számára gyerekjáték a számítógép használata és beállítása. A GNOME-ban találhatunk egy panelt (az alkalmazások indítására és különféle állapotjelzők megjelenítéséhez), egy asztalt (ahova az alkalmazások és az adatok kerülnek), szabványos asztali eszközöket és alkalmazásokat, valamint számos konvenciót, aminek mentén az alkalmazások könnyen együtt tudnak működni és tartani egymással az összhangot. Más operációs rendszerek vagy környezetek ismerői otthon érezhetik magukat ebben a GNOME által nyújtott vizuális környezetben. A FreeBSD és a GNOME kapcsolatáról bővebb információkat a FreeBSD GNOME Projekt honlapján találhatunk. Ezen az oldalon a GNOME telepítéséről, beállításáról és karbantartásáról egy meglehetősen átfogó leírást olvashatunk.

5.7.1.2. A GNOME telepítése

A programot könnyen fel tudjuk telepíteni csomagból vagy a Portgyűjtemény segítségével:

A hálózatról a GNOME csomagját mindössze ennek a sornak a beírásával fel tudjuk telepíteni:

# pkg_add -r gnome2

A portfa felhasználásával pedig a GNOME-ot így tudjuk forrásból telepíteni:

# cd /usr/ports/x11/gnome2
# make install clean

Miután a GNOME-ot sikerült feltelepítenünk, meg kell mondanunk az X szervernek, hogy az alapértelmezett ablakkezelő helyett a GNOME-ot indítsa el.

A GNOME-ot legkönnyebben a GDM, vagyis a GNOME Display Manager használatával indíthatjuk el. A GDM a GNOME részeként települ (habár alapból nincs bekapcsolva), és úgy tudjuk aktiválni, ha /etc/rc.conf állományba beírjuk a gdm_enable="YES" sort. Újraindítás után a GDM automatikusan elindul.

Ha a GDM mellett az összes GNOME szolgáltatást is el akarjuk indítani, vegyük fel a gnome_enable="YES" sort az /etc/rc.conf állományba.

A GNOME-ot parancssorból is elindíthatjuk, ha hozzá megfelelően beállítjuk az .xinitrc nevű állományt. Ha már van egy saját .xinitrc állományunk, akkor nincs más teendőnk, mint átírni az aktuális ablakkezelőnket hívó sort a /usr/local/bin/gnome-session sorra. Ha nem csináltunk előtte semmilyen különleges dolgot az említett konfigurációs állománnyal, akkor elegendő csak ennyit beírnunk:

% echo "/usr/local/bin/gnome-session" > ~/.xinitrc

Ezt követően írjuk be a startx parancsot, és a GNOME munkakörnyezete fog elindulni.

% echo "#!/bin/sh" > ~/.xsession
% echo "/usr/local/bin/gnome-session" >> ~/.xsession
% chmod +x ~/.xsession

Megcsinálhatjuk azt is, hogy a bejelentkezéskor választható legyen az ablakkezelő. A KDE-ről bővebben című szakaszban látni fogjuk, hogyan tudjuk ezt a a KDE bejelentkeztető képernyője, a kdm esetén beállítani.

5.7.2.1. Röviden a KDE-ről

A KDE egy könnyen használható modern munkakörnyezet. Ízelítőül a KDE felhasználók számára felkínált lehetőségei közül:

• Gyönyörű, korszerű munkafelület

• Az asztal hálózaton keresztüli transzparens kezelése

• A KDE asztal és alkalmazásainak használatában egy beépített súgórendszer segíti a kényelmes és összefüggő közlekedést

• A KDE alkalmazásainak összehangolt kinézete és hangulata

• Szabványosított menük és eszköztárak, billentyű-hozzárendelések, színsémák stb.

• Honosítás: a KDE több, mint 40 nyelven elérhető

• Központosított, összehangolt, párbeszédablak alapú asztalbeállítás

• Számos hasznos KDE-alkalmazás

A KDE-hez egy Konqueror nevű böngésző is tartozik, mely a többi UNIX®-os böngésző komoly ellenfelének bizonyul. A KDE-ről többet a KDE honlapján olvashatunk. A KDE FreeBSD-re vonatkozó tudnivalóiról és a hozzátartozó anyagokról a FreeBSD KDE csapat honlapján találhatunk információkat.

FreeBSD alatt a KDE két verziója érhető el: a harmadik változat már régóta használható, nagyon megbízható, amely mellett viszont a következő generációt képviselő negyedik változat is megtalálható a Portgyűjteményben. Akár egymás mellé is telepíthetőek.

5.7.2.2. A KDE telepítése

Ahogy a GNOME és a többi más munkakörnyezet esetében is, maga a program könnyen telepíthető csomagból vagy a Portgyűjtemény segítségével is:

A KDE3 csomagját hálózaton keresztül így tudjuk telepíteni:

# pkg_add -r kde

A KDE4 csomagját pedig hálózaton keresztül így tudjuk telepíteni:

# pkg_add -r kde4

A pkg_add(1) magától letölti az alkalmazás legfrissebb verzióját.

Ha a KDE3 környezetet forrásból akarjuk telepíteni, használjuk a portfát:

# cd /usr/ports/x11/kde3
# make install clean

Ha viszont a KDE4 környezetet akarjuk inkább a portfa felhasználásával forrásból telepíteni, akkor ezeket a parancsokat adjuk ki:

# cd /usr/ports/x11/kde4
# make install clean

Miután a KDE-t sikeresen telepítettük, tudatnunk kell az X szerverrel, hogy az alapértelmezett ablakkezelő helyett ezt indítsa el. Ezt az .xinitrc állomány módosításával érhetjük el.

KDE3 esetén:

% echo "exec startkde" > ~/.xinitrc

KDE4 esetén:

% echo "exec /usr/local/kde4/bin/startkde" > ~/.xinitrc

Mostantól pedig mindig KDE lesz az asztalunk, amikor az X Window Systemet elindítjuk a startx paranccsal.

Ha az XDM-et használjuk bejelentkeztető képernyőként, a beállítást némileg máshogyan kell elvégeznünk. Ekkor az iménti helyett az .xsession állományt kell szerkesztenünk. A kdm-re vonatkozó utasítások a fejezet későbbi részében találhatóak meg.

5.7.3.1. A KDE bejelentkeztető képernyője

Egy többfelhasználós rendszer karbantartója minden bizonnyal szeretné üdvözölni rendszere felhasználóit egy grafikus bejelentkező képernyőn keresztül. A korábbiakban erre a célra az XDM-et javasoltuk. Azonban a KDE erre ajánl egy alternatívát, a kdm-et, amely jóval látványosabb és sokoldalúbb. Ez különösen abban merül ki, hogy a felhasználók (egy menün keresztül) ki tudják választani a bejelentkezés után használni kívánt munkakörnyezetet (legyen az KDE, GNOME vagy bármi más).

A kdm használatához az /etc/ttys állományban található ttyv8 bejegyzést kell némileg átalakítanunk.

KDE3 esetén:

ttyv8 "/usr/local/bin/kdm -nodaemon" xterm on secure

KDE4 esetén:

ttyv8 "/usr/local/kde4/bin/kdm -nodaemon" xterm on secure

5.7.4.1. Röviden az Xfce-ről

Az Xfce a GNOME által használt GTK+-ra épülő munkakörnyezet, amely azonban sokkal könnyedebb és azoknak készült, akik egy szimpla, hatékony, mindazonáltal könnyen használható és beállítható munkafelületre vágynak. Látvány szempontjából leginkább a kereskedelmi rendszereken megtalálható CDE-hez hasonlítható. Íme az Xfce néhány jellemzője:

• Egyszerű, könnyen kezelhető munkaasztal

• Tökéletesen konfigurálható egérrel, drag-and-droppal (“vonszolás”) stb.

• A menükkel, kisalkalmazásokkal és alkalmazásindítókkal tarkított főpanelje hasonló a CDE paneljéhez

• Beépített ablak-, állomány- és hangkezelővel, GNOME kompatibilitási modullal és még sok minden mással rendelkezik

• Használhatunk témákat (mivel GTK+-ra épül)

• Gyors, könnyű és hatékony: ideális régebbi vagy lassabb, esetleg kevés memóriával rendelkező számítógépekhez

Az Xfce-ről részletesebben az Xfce honlapján olvashatunk.

5.7.4.2. Az Xfce telepítése

Az Xfce-hez tartozik bináris csomag (legalább is az leírás készítésének pillanatában). Ezt a következő módon tudjuk telepíteni:

# pkg_add -r xfce4

Vagy a portgyűjtemény használatával forrásból is felrakhatjuk:

# cd /usr/ports/x11-wm/xfce4
# make install clean

Ezután világosítsuk fel az X szervert, hogy a következő indulása során mi már az Xfce-t kívánjuk használni. Ehhez csak ennyit kell tennünk:

% echo "/usr/local/bin/startxfce4" > ~/.xinitrc

Így az X következő indításakor már az Xfce lesz a munkakörnyezetünk. Ahogy azt már korábban is jeleztük, az XDM használata során a GNOMEban leírtak szerint létre kell hoznunk az .xsession állományt, azonban ezúttal a /usr/local/bin/startxfce4 parancs használatával. Vagy a kdm-ről szóló szakaszban tárgyaltak mentén beállíthatjuk úgy a bejelentkeztető képernyőt, hogy a bejelentkezés előtt válasszuk ki a munkakörnyezetet.